Riecke-Vincze Márta
Közgazdász vagyok, adószakértő, mediátor és párkapcsolati coach.
A szakmai életem jelentős részében emberek, vállalkozások és konfliktusos helyzetek között kellett eligazodnom. Dolgoztam gazdasági, pénzügyi és adózási területen, vezetőként és tanácsadóként, és közben egyre inkább az érdekelt, hogyan lehet a lehető legteljesebben megérteni azt, ami egy konfliktus mögött történik.
Párterápiás képzettséget 2016-ban szereztem a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézetben, dr. Mészáros Ádám vezetése mellett. A dr. Fellegi & Winkler-féle mediátorképzést pedig 2018-ban abszolváltam.
Ami összeköti ezeket a területeket, az számomra a figyelem.
Nem hiszek abban, hogy egy kívülről adott jó tanács megoldja mások életét. Abban viszont igen, hogy amikor valaki úgy tud beszélni, hogy közben valóban meghallgatják, és úgy tud hallgatni, hogy közben valóban meg akarja érteni a másikat, abból sok minden elindulhat. Bizony, ezt is tanulni kell. Én segítek, és meggyőzlek arról, hogy ez megtanulható.
Nem fogom azt mondani, hogy minden kapcsolat megmenthető. Nektek kell eldönteni, hogy van mit megmenteni, abban fogok segíteni, hogy megtaláljátok hozzá a saját utatokat.
Ha pedig a kapcsolat már nem folytatható, abban segítek, hogy ezt tisztábban, kevesebb sérüléssel és méltósággal lehessen végigvinni. Ez nem kudarc, ez döntés, amivel mindketten egyetértetek.